A mi történetünk

Vonzódásunk az ásványokhoz nem éppen új keletű, de a világot járva és különböző kultúrákkal találkozva úgy éreztük, hogy nincs olyan ember a földön, akit ne érintene meg valamilyen módon egy-egy gyönyörű ásvány, kristály színe, fénye, csillogása.

- A miértünk megvan, de a 'kiért' még fontosabb -

Karkötőinkkel szeretnénk hozzátenni vásárlóink mindennapjaihoz, úgy ahogy azt esetleg eddig még nem tette senki. Tapasztalataink azt mondatják velünk, hogy szüksége van mindenkinek biztos pontokra, emberekre, kapcsolatokra. Számunkra karkötőink ilyen alapot jelentenek és szeretnénk, hogy vásárlóink is mélyebben kötődjenek a körülöttük élőkhöz akár a mi általunk készített ékszereken keresztül akár azáltal, hogy több figyelmet fordítanak egymásnak, szeretteiknek.

Eszter, a Pagoda megálmodója, geológusként és paleontológusként, mindig is a föld felszín alatti világot fürkészte, éppen ezért nem véletlen, hogy az ásványokkal szorosabb kötődése alakult ki.
Ebből a kötődésből születtek és születnek meg a Pagoda karkötő csodálatos ékszerei.

Szem előtt tartjuk, hogy minden egyes karkötőnket csak és kizárólag akkor készítjük el, ha tényleg csak ott, abban a pillanatban vagyunk jelen, olyan érzésekkel és hangulattal, amelyekkel felejthetetlent alkothatunk és aki hordani fogja, még véletlenül se érezze azt, hogy ''ez csak egy ékszer''.

Emlékezetes utazás | Varázslatos ékszerek

8 KOLLEKCIÓ - 8 HANGULAT

NÉZZ KÖRBE KARKÖTŐ CSALÁDJAINK KÖZÖTT, HISZEN AHÁNY KOLLEKCIÓ, ANNYI FORMA, SZÍN ÉS HANGULAT.

MEGNÉZEM